Ha gyermekünk félénk típus, vagy valami konkrét dologtól fél…

Az ismeretlentől való félelem, szorongás adaptív tulajdonság (túlélésünket szolgálja), és mindenkiben jelen van, persze különböző mértékben.
Genetikai és tanult alapjai is vannak, tehát a szorongóbb szülőknek valószínűleg a gyermekei is félénkebbek lesznek, mint az új élményeket, változatosságot hajszoló szülőknek. Egyrészt az öröklött tulajdonságok, másrészt a tanult viselkedéses minták miatt. Erre mindig érdemes gondolni, amikor gyermekünk viselkedésének okait keressük. (Előfordulhat, hogy a kicsi viselkedése inkább a nagyszülők, vagy más közeli rokonok reakcióira hasonlít, szintén a fenti okokból.)

Mit tehetünk?
1. Figyeljük meg a gyermek viselkedését alaposan.
Pontosan kell tudnunk, hogy:
* milyen helyzetekben jelentkezik nála a félelem,
* milyen formában,
* mennyire intenzíven,
* köthető-e bizonyos helyekhez, személyekhez,
* a különböző helyzetek között felfedezhető-e valamilyen hasonlóság?

Ha már pontosan tisztában vagyunk a kiváltó okokkal, és a félelmi reakció jellegzetességeivel, akkor könnyebben tudunk segíteni gyermekünknek, hogy legyőzze ezen irracionális, vagy akár racionális érzéseit.

2. Fokozatosan érdemes a félelmet kiváltó ingerrel megbarátkoztatni. Ha fél a gyermek az idegenektől, akkor egyszerre csak egy valakit hívjunk meg magunkhoz. Olyan személyt, akit már látott valamikor, akitől nem fél extrém módon, és az illető érkezését kapcsoljuk össze valami pozitív dologgal (pl. süti evés).
Aztán érdemes megismételni a találkozást, s egy idő múlva észre fogjuk venni, hogy csökkennek a szorongásos reakciók.
Később érdemes még valakivel megbarátkoztatni, akitől már picit jobban félt előtte, vagy két olyan embert meghívni, akiktől szintén nem annyira félt, de mégis két személy. Azért javaslom a saját otthonunkba történő meghívást, mert így a gyermek a számára biztonságot jelentő környezetben van, így nyugodtabb, bátrabb.
Fontos, hogy mindig csak egy dolgot változtassunk, tehát ha új személyt hívunk, akkor a környezet legyen a megszokott, ha a személyt már ismeri, akkor a találkozás történjen más helyen.

Ha valamilyen állattól fél, pl. kutyától, akkor érdemes olyan családhoz vendégségbe menni, ahol a gyerekek a mi gyermekünk jóbarátai, és van egy nagyon nyugodt, gyerekszerető kutyájuk. A nyugodtság azért olyan fontos, mert hiába gyerekszerető a kutyus, ha azonnal felugrik gyermekünkre amint beléptünk az ajtón, akkor a kicsi várhatóan irdatlan ordításba fog, és egész idő alatt az ölünkben fog gubbasztani nagy szipogások kíséretében. Ha azonban a kutyus csak fekszik nyugodtan, és senkit nem zavar, akkor a játék hevében el is felejti, hogy itt valami stresszforrás is van, és később, vagy egy újabb látogatás alkalmával már előfordulhat, hogy a háziak gyerekeinek példáját látva ő is közelebb megy az állathoz, vagy kicsit meg is simogatja.
Említettem, hogy mindig segít, ha a félelmet kiváltó ingert valami pozitív dologgal kapcsoljuk össze. Ebben az esetben pozitív eseménynek tekinthető, hogy jól érzi magát a többi gyermekkel, és az is, hogy büszke lehet magára, hiszen képes volt oldottan játszani egy számára egyébként félelmetesnek tűnő állat jelenlétében.

3. Nagyon sokat segíthet, ha a félelmet, szorongást kiváltó ingert, az esti mesén keresztül próbáljuk “megszelidíteni”. Mi magunk kitalálhatunk kedves, aranyos mesehősöket, akik nagyon hasonlítanak a mi kis félénk “hősünkre”, és akivel mindenféle kalandok megtörténnek, amiktől a mi gyermekünk a valóságban ódzkodna.
Ha kutyától fél a kicsi, akkor mesélhetünk neki egy kisfiúról/kislányról, aki egyszer a játszótéren talált egy kiskutyát, aki nagyon sírdogált, és éhes volt, és ő bár félt egy kicsit az állattól, mégis megsajnálta, vitt neki enni, inni, így a kis állatka elkezdett hozzá ragaszkodni, és nagyon jó barátok lettek. Még azt is beleszőhetjük, hogy később rengeteg közös kalandjuk volt, illetve, hogy amikor bajba került a gyermek, a kutyus segített neki (pl. elesett, és kificamodott a bokája, a kutyus pedig ugatott, így észrevették az emberek és jöttek segíteni).
Ilyenkor a gyermekünk olyanra formálja a kiskutyát fantáziája segítségével, hogy az nem lesz számára félelemkeltő, és ennek a kis képzeletbeli állatnak a segítségével kerül közelebb a valódiakhoz.
Mindezt szinte bármilyen félelmet kiváltó ingerrel kapcsolatban megpróbálhatjuk, de természetesen nagyon kell ismerni hozzá a gyermeket és félelmi reakcióit is.