Ha a szülők elváltak vagy válófélben vannak...

Egy kisgyermek megszületésekor általában mindkét szülő részese az életének, természetes, hogy mindkettőhöz kötődik, mindkettőjüket szereti. Amikor a szülők közti kapcsolat megromlik a gyermek nem tudja, hogy most mi a baj, nem érti miért kiabálnak, veszekszenek annyit, miért olyan szomorú az anyu, miért nem játszik már vele az apu, stb. Hirtelen minden megváltozik körülötte. A számára biztonságot jelentő, szerető, boldog család helyett ideges, kiabáló esetleg szomorú emberek veszik körül., így maga is szorongást, bizonytalanságot él át.
Mivel a szülők leggyakrabban semmit nem mondanak a gyermeknek az új helyzet okáról, így a legtöbb kicsi saját magát okolja, azt gondolja, hogy ő rontott el valamit, és azért ilyenek a szülei, azért akar az anyu vagy az apu elköltözni.
Nagyon sokat segíthetünk, ha őszintén beszélgetünk vele a kialakult helyzetről, elmondjuk, hogy mi is nagyon szomorúak vagyunk, és az elköltöző fél őt továbbra is nagyon szereti, gyakran találkoznak majd, stb. (Persze csak olyat ígérjünk, ami megvalósítható.)
A felnőttek képesek arra, hogy egyik pillanatról a másikra meggyűlöljenek valakit, de a gyerekek nem. Ők feltétel nélkül szeretnek minket, és ragaszkodnak hozzánk. Kezdetben természetes volt, hogy az anyut és az aput is "szeretni kell", most pedig az egyik félre hirtelen "haragudni kell"? Ezt nem érti a gyermek, és nem is képes ilyen váltásra, ezért nem tanácsos őt bevonni ilyen játszmákba.
A gyermek másik szülő ellen való hangolása rengeteg feszültséget okoz a kicsi lelkében. Nagyon szereti az anyut, látja, hogy szomorú, és talán kicsit ő is haragszik az apura (vagy fordítva), de ennek ellenére szereti is az aput, ami miatt viszont lelkiismeret-furdalása lesz, hiszen ha az aput szereti, akkor az olyan, mintha "elárulná" az anyut... Ördögi kör, a gyerek ennek hatására őrlődik, emészti magát, búskomor lesz, esetleg verekszik az óvodában vagy az iskolában, vagy éppen behúzódik egy sarokba és nem szól senkihez, elkalandozik, órán nem figyel, nem készít házi feladatot, stb. Velünk is ugyanez történik a munkahelyen, nem kell csodálkoznunk, hogy a gyereket is megviselik a történtek. nem csak a mi lábunk alól csúszott ki a talaj, hanem az övé alól is. Megértőnek kell tehát lennünk, és támogassuk egymást, legyünk egymás társai a nehéz időkben. Nekünk is kell valaki, akivel beszélgethetünk, és neki is jobb, ha elmondhatja valakinek, hogy mit érez.
Persze nem arra gondolok, hogy szidjuk a másik felet, mert "aljasul megcsalt, elhagyott", hanem arra, hogy együtt próbáljuk eltervezni, hogy ezután hogyan élünk majd, stb. Ez példamutatás is abból a szempontból, hogy "Igen, érnek minket csapások az életben, de tovább kell lépnünk! Képesek vagyunk rá!".
A láthatás kérdését próbáljuk nyugodt körülmények között letisztázni a másik féllel, mert mindenkinek csak árt, ha a szülők között harc dúl a gyerekért. Érdemes átgondolni, hogy a harc valóban arról szól-e, hogy a gyereknek mi lenne a legjobb, vagy inkább egy hatalmi versengés alakult ki a szülők között.
A közös felügyelet mostanában gyakori megoldás, amikor a gyermek egyik héten az egyik szülőnél van, majd a következő héten a másiknál. Ez kezdetben jó megoldásnak tűnhet, hiszen mindkét szülővel aktív marad a kapcsolat, de számos problémával kell ilyen esetben is szembenézni. A gyermek eleinte élvezi, hogy két szobája, két családja van, de később megtapasztalja, hogy mindehhez kétféle szabályrendszer, kétféle baráti társaság, stb. is tartozik, melyekhez ilyen sűrűn alkalmazkodni, köztük rugalmasan váltani nagyon nehéz, megterhelő feladat. Egyik szülőnél adott dolog megengedett, másiknál viszont nem, egyik ilyen módon fegyelmez, másik olyan módon. Előfordulhat, hogy néhány hónap után a gyermek fejében teljes káosz lesz úrrá, kezd rosszul teljesíteni, indulatkitörései lehetnek, szétesik. A szülők egymásra mutogatnak "Mert Te azt is megengeded neki! Mert Te így neveled! Mert nálad csak a rosszat tanulja!", stb. Érdemes tehát ezt is jól átgondolni.
Gyakran előfordul, hogy a szülők a köztük lévő kapcsolat megromlásának ellenére úgy döntenek, hogy "a gyerek érdekében" együtt maradnak. A gyerekek azonban nagyon hamar megérzik a szülők egymástól való elhidegülését, a kapcsolatuk feszültségekkel teli voltát, boldogtalanságukat, ami rájuk is negatívan hat. Akkor is, ha nincsenek veszekedések, szidalmazások, a gyerek érzi, hogy már nem felhőtlen a kapcsolat, de a dolgok okáról ugye nem tud semmit, bizonytalan, boldogtalan, és jönnek a fentebb már említett problémák.
Nagyon jól át kell tehát gondolni, hogy valójában mi szolgálja a gyermekünk és a mi érdekünket. Egy biztos, ha mi boldogok vagyunk, akkor jó eséllyel a gyermekünk is az.

Vissza az előző oldalra