Néhány szó a testvérféltékenységről...

Teljesen természetes jelenség, nekünk szülőknek
mégis rengeteg problémát okoz.
Elsőszülött gyermekünk sokszor már a kicsi megszületése előtt agresszívebb, dacosabb lesz, számunkra érthetetlen okból hisztizik, dühkitörései vannak. Miért? Mert úgy érzi, hogy "kezdi elveszíteni szülei szeretetét", hiszen a kisbaba még ki sem bújt az anyu pocakjából, mégis mindenki állandóan róla beszél, az ő szobáját tervezgetik, neki vásárolnak a szülők, s a rokonok/ismerősök is azt kérdezgetik: "Hogy van a kis pocaklakó? Mikor születik meg? Kisfiú lesz vagy kislány?", és így tovább. A nagyobb gyerek kikerül az érdeklődés középpontjából.
A gyermeken tehát eluralkodik a félelem, hogy ővele már senki nem törődik, őt már talán nem is szeretik az anyuék, és emiatt dühös lesz a kistestvérre, a szülőkre, az egész világra, ezért hisztizik, szófogadatlan, üt-vág, tombol.
Mit tehetünk ez ellen a viselkedés ellen?
1. Próbáljuk átérezni gyermekünk helyzetét, és igyekezzünk megkönnyíteni számára a kistestvér elfogadását azáltal, hogy nem állandóan az érkező kis jövevényről beszélünk, és nem figyelmeztetjük előre, hogy: "Nagyon kell majd rá vigyázni! Nem szabad hozzányúlni! Nagyon csöndben kell majd lenni körülötte! Szeretni kell ám a kistestvért!", stb.
Ha megszületik a baba, akkor úgyis mindent megbeszélünk majd a nagyobbal, de azt is mindenképpen szeretettel, türelemmel, és segítségkérően, hogy érezze,  partnerek vagyunk, sőt nagyon büszkék vagyunk rá, hogy majd bizonyos dolgokban segíteni is tud nekünk.
Tehát beszélgethetünk vele a kicsi érkezéséről, de nem kell ezután mindennek arról szólnia.
2. Járjunk a nagyobb kedvében legalább addig, míg meg nem érkezik a pici, hiszen utána úgyis sok mindenről le kell mondania. Szervezzünk olyan programokat, amelyek őt érdeklik, és amelyekre a kistesóval még jó ideig nem jutnánk el.
3. Készítsük föl arra, hogy néhány napig anya bent lesz a kórházban, és addig apa vagy a nagyszülők lesznek vele, de ha már anya és a kicsi hazajönnek, akkor újra együtt lesz a család. Beszéljünk arról is, hogy miért kell a kórházba menni, sőt esti mese gyanánt is mondhatunk hasonló témájú történetet a szülés előtti időszakban. A történet lényege azonban az legyen, hogy az anyukának nagyon hiányzott a nagyobbik gyermeke odabent a kórházban is, és rendkívül boldog volt, amikor újra együtt lehettek!
4. A kicsi megszületése után ügyeljünk arra, hogy a nagyot soha ne tiltsuk ki a szobából, ne ripakodjunk rá, ha valamivel hangoskodik, hanem szeretettel, kedvesen beszéljük meg vele, hogy az adott viselkedés miért okoz gondot. Amíg a picurit szoptatjuk, addig ő is ott lehet, együtt verset mondhatunk, énekelhetünk, ill. anya másik oldalához ő is odabújhat. Így nem érzi magát kirekesztettnek, elhanyagoltnak. Feladatot is kaphat, például mindig ő hozhatja oda a textilpelust a büfiztetéshez.
5. Ha rokonok/ismerősök érkeznek babalátogatóba, akkor a nagyobbik
gyermeknek is hozhatnak ajándékba valami apróságot, hozzá menjenek oda, őt csodálják meg először, vagy hallgassák meg milyen új verset tanult az óvodában, stb., mert ez a kicsinek semmilyen problémát nem okoz, ám nagymértékben hozzájárul a nagy lelki békéjéhez. Fordított esetben azonban elsőszülöttünk nagyon elhanyagoltnak és szomorúnak érezheti magát, melynek következménye az lesz, hogy rosszalkodással, durvasággal próbálja kivívni figyelmünket.
6. Az első időszakban a kicsi még sokat alszik, így jut időnk arra, hogy a nagyobbal is nyugodt körülmények között játszhassunk. Nagyon fontos, ne hanyagoljuk el! Szervezzünk kettesben olyan programokat (amikor a kicsi alszik, és a nagyi vagy az apu tud rá vigyázni), amelyek az ő életkori igényeinek megfelelőek, élményteliek, vidámak, mert ezek mindkettőnket feltöltenek.
7. A régi megszokott szertartásokat tartsuk meg! Ha eddig minden este az anyu mesélt, akkor ennek ezután is így kell lennie. Az esti összebújás egyébként is nagyon fontos, ebben a megnyugtató együttlétben könnyebben megnyílnak a gyerekek, elmesélik mitől félnek, mi bántja őket.
8. Fokozzuk a testi kontaktust igénylő játékokat! Csiklandozós, gyömöszölős, ölbe vevős játékokra ekkor fokozottan szüksége van elsőszülöttünknek, hiszen azt látja, hogy a kicsit is gyakran felvesszük, dajkáljuk, s ez neki is jár.
9. Ne lepődjünk meg, ha a nagyobb is újra bepisil, bekakil, esetleg hisztisebb lesz. Az új változások gyakran eredményezik, hogy a gyermek egy átmeneti ideig visszaesik egy korábban már elhagyott fejlődési szintre. Ilyenkor el kell fogadni őt így is, legyünk türelmesek és megértőek, a szidás csak ront a helyzeten. Azt is vegyük figyelembe, hogy a nagyobb azt látja, hogy a kicsinek is szabad bekakilni, bepisilni, sírni, ordítani, és őt senki nem szidja meg emiatt, hanem még dajkálják is. Természetes, hogy ő is megpróbálja ilyen módon megszerezni az anyu figyelmét, törődését. Ha szeretettel, türelemmel vagyunk iránta, akkor ezek a tünetek pár héten belül rendeződnek.
10. Gyakran előfordul, hogy a testvérféltékenységnek a 8-10. hónapig semmi jelét nem tapasztaljuk. Ekkor azonban a kistesó is elkezd közlekedni a lakásban, egyre aktívabb, rengeteg törődést, odafigyelést igényel már csak azért is, mert ha két percig nem nézünk rá, akkor szétszedi a lakást. Nagyobbik gyermekünk esetleg csak ekkor kezdi "betolakodónak, idegesítőnek" érezni a kicsit, aki folyton láb alatt van, szétrombolja az építményeit, széttépi, összefirkálja a rajzait, könyveit, stb. Természetes, hogy nagyobbik gyermekünk dühös, és olykor látni sem akarja a kis rombolót. Ezeket az érzéseit is el kell fogadnunk, és törekednünk kell arra, hogy az ő érdekeit is megvédjük a kicsivel szemben, tehát érdemes megbeszélni, hogy mikor mehet be a kicsi a nagyobb szobájába és mikor nem, melyik játékokat vagy könyveket kell olyan magasságba menekíteni, hogy a kicsi ne tehessen bennük kárt.
11. Ha a nagyobb megüti a kicsit, az természetesen nem elfogadható módja a nemtetszés kifejezésének. Gondoljunk arra, hogy mi magunk, modellként szolgálunk gyermekeink számára, tehát ha nagyobbik gyermekünk kezére, fenekére gyakran rácsapunk, abból nem azt fogja megtanulni, hogy ezt vagy azt a dolgot nem szabad csinálni, hanem azt, hogy ha anyunak vagy apunak valami nem tetszik, akkor üt, tehát ha nekem sem tetszik valami, akkor én is ütök - gondolhatja ő, és így adott esetben megüti a kistesót. Fontos, hogy azt lássa a gyermek, hogy a düh és harag is elfogadható emberi érzelmek, de kiélésüknek egyéb módja is létezik, mint a másoknak való fájdalom okozása. (Pl. ha valaki dühös, akkor vonuljon félre, és várja meg, míg lehiggad, és tud szépen, nyugodtan együtt lenni a többiekkel.)
12. Ne mindig a nagyobbat szidjuk le! A kicsik ugyanis hamar rájönnek, hogy ha ők sírnak, akkor az anyu azonnal ugrik, és máris a nagyobbat szidja. Ezt jól ki is tudják használni, és ha nem tetszik nekik valami (nem kapják meg az értékes könyvet vagy nem rombolhatják szét az új építményt), akkor egyből ordítanak, mint akit nyúznak, mi pedig berontunk, és egyből nekiesünk a nagyobbiknak. Érdemes előbb megkérdezni, hogy mi is történt valójában. Nagyobbik gyerekünk ugyanis gyakran kerülhet az ártatlanul megbüntetett gyermek helyzetébe, ami nagymértékben rontja a kettőnk közti érzelmi kapcsolatot.

A testvérféltékenység tehát teljesen természetes, minden családban előbb-utóbb előforduló jelenség, de ezzel együtt is lehet nagyon jó és szoros érzelmi kapcsolat a testvérek között. Talán Önök is emlékeznek, hogy olykor a pokolba kívánták a testvérüket, máskor pedig óvták-vigyázták, izgultak érte, vagy nagyon hiányolták. Így éreznek gyermekeink is.

Szeretné, ha gyermeke könnyebben átvészelné a kicsi érkezéséhez kötődő változásokat? Íme egy mesekönyv, mely segít!

Vissza az előző oldalra

A honlapon található információk kizárólag a forrás pontos megjelölésével használhatók fel!